Ébresztő

Z ébresztése szinte mindig egy kész procedúra.

Soha nem akar felkelni, bármilyen kedves szóval, simogatással próbálkozom. 

Üt, eltol, kiabálja, hogy hagyjál, alszom! És hasonlók.

Ha ezzel a módszerrel keltegetem kb 20 perc mire felkel, én meg jó eséllyel felhúzom magam, hogy elkésünk.

Mivel ma viszonylag pihenten ébredtem, és úgy terveztem, egyedül a két gyerekkel szuperül összekészülünk, elindulunk, időben odaérünk az oviba - és még sorolhatnám - segítségül hívtam Rozit (lásd a képen) az ébredéshez.

Befeküdtem Z mellé az ágyba és elváltoztatott "Rozi hangon" kértem, hogy keljen fel. Közben odadugtam Rozi orrát az övéhez.

- Rafeküdtel a fejemre! - mondtam csendesen Roziul. Z még csukott szemmel ugyan, de elengedett egy mosolyt a szája szélén. Így folytattam!

- Hallod Z! Gond van! Éjjel ráfeküdtél a fejemre, és most fáj! Kérek rá pusztít, hogy elmúljon! - mondta Rozi, halkan lágyan, egészen közel hajolva Z arcához. Erre Z cuppanós puszit nyomott az arcára. És közben már vigyorgott!

- Na most, hogy Rozinak nem fáj már a feje, jövök mindjárt vissza, addig még pihenjetek! -mondtam Z-nek, megsimogatva az arcát! Immár saját hangon. És pár perc múlva, mire átöltöztettem a Picúrt, Z már kelt is fel és jött reggelizni vidáman, magától!

A reggel további részében voltak ugyan fennakadások, és mégiscsak elkéstünk, de az ébredés legalább simán ment!

És a húzósabb részek ellenére is örömmel tölt el a mai reggel, mert volt ami jól ment, vidáman ébredtünk!

Van még miben fejlődni, pl. hogy reagálok a csámcsogásra . De ez egy véget nem érő tanulás, szülőnek lenni. És ér a gyakorlás közben hibázni, elveszíteni a türelmünket!