Hogy telt nálatok a karácsony?
Minden szuperül alakult?
Nálunk koránt sem!
A sok együtt töltött idő mellett - miatt - voltak kiborulások jócskán.
Hogy miért nem mehet a nyári ünneplős cipőben vendégségbe?
Nem ízlik a leves a karácsonyi vacsinál. Fujjjj!
Mikor jön már a Jézuska az ajándékokkal!?
Elzás dzsekit nem is kaptam, pedig azt is kértem...
Én pedig igyekeztem kezelni ezeket a helyzeteket, és menedzselni a sírást mindenképp elhallgattatni és minden apró problémát megoldani akaró, jó szándékú rokonokat.
Volt, amikor sikerült.
Valahogy ez egy fajta beidegződés, hogy nem szívesen hallgatunk sírást, és mindenképp meg akarjuk oldani valahogyan, hogy abba maradjon, főképp, ha egy kisgyerekről van szó.
Ez érthető reakció is, hiszen, nem szeretnénk, hogy a másik rosszul érezze magát, és úgy érezhetjük, ha sír, az neki rossz.
A Kapcsolódó Nevelés előtt én sem igazán tudtam, hogy mit is kezdjek a - felnőttként tök értelmetlennek tűnő - kiborulásokkal.
Elfogadtam, hogy neki ez most rossz, próbáltam megmagyarázni, hogy de hát ez meg az volt, és örüljünk ennek, jó az is stb.
De egyik próbálkozásom sem volt igazán hatékony.
Persze a több fronton túlpörgött és túlfeszült gyerek már annyira értelmetlennek tűnő hülyeségeken bírt kiborulni, hogy én is teljesen elvesztettem a higgadtságom, az utolsó ép idegszálam is elpattant, és nem volt az a tudatosság, ami segített volna nekünk felgöngyölni, megérteni, rendezni a helyzetet.
Aztán találkoztam a Kapcsolódó Neveléssel, és minden megváltozott - bennem is.
Kaptam egy tök logikus szemléletet, magyarázatot, hogy mi zajlik benne ezekben a kiborulós helyzetekben, és miért akadok ki gyakran én is.
Megértést, hogy a sírás jó, és nem kell mindig tudni, mi az oka a hisztiknek, elég, ha csak ott vagyunk az adott helyzettel, hogy ez most ilyen.
Megértettem, hogy ha a gyerekem hisztizik, és én vele tudok lenni ezekben a sokszor számomra is nehéz helyzetekben, együttérzéssel, ennél jobb dolgot ott, akkor, nem is adhatnék neki.
Tanultam öt szuperül működő eszközt, amik bármikor bevethetőek a családi harmónia, a szeretetteljes kapcsolódás érdekében.
És tudom látni őt, aki épp elveszett a sok mindenféle érzés között, és teljes mértékben ránk, a szüleire van utalva, hogy a rengeteg kavargó érzelmet magában rendezhesse.
Látom nap mint nap, mi történik vele egy-egy kiadós kiborulás és újra kapcsolódás után.
Együttműködő, kedves, figyelmes, a legjobb énjét mutatni képes kis emberi lényként tündököl körülöttünk, egy-két napig legalábbis biztosan.
Közben eltűnt a bennem lévő szorongató rossz érzés, hogy nem jól csinálom, nem vagyok elég jó anyukája, nem vagyok elég türelmes, figyelmes, odaadó.
Magabiztosabb lettem szülőként, tudom, mi megy végbe benne, mik az én "gombjaim", hogyan tudok ezekkel is dolgozni Páros meghallgatásban.
Megtanultam, hogyan lehet a legjobb szándékú, de kéretlen segítséget kezelni, amikor sírás van, mert "M. már evett szaloncukrot és nem ér, hogy neki nem maradt". Tudom, hogy ilyenkor nem az a feladat, hogy felkutassuk az egész lakást még egy utolsó szem, kanapé alatt rejtőzködő szaloncukorért.
Most, mikor épp ezt a posztot írom, a két kis Törpi itt szaladgál, veszik fel a karácsonyra kapott zoknikat, pulcsikat, szedik szét a lakást és építik a bunkert. Játszanak együtt békés egyetértésben, néha kacarásznak.
És ezekért a pillanatokért is végtelenül hálás vagyok a Kapcsolódó Nevelésnek!