Nekem is úgy vágd ketté az áfonyát! - avagy tesóm született!

Sokszor tapasztaljuk, hogy a nagy tesó, ha megszületik a pici, "elfelejt" olyan dolgokat amik eddig gond nélkül mentek neki.

És az eddig mindent egyedül akaró nagyobb - aki valójában még mindig elég kicsi - "bebabásodik"!

Nem tudja egyedül megmosni a kezét, pedig korábban rád szólt, hogy nehogy segíteni próbálj, ő már NAGY, és egyedül csinálja!

Kéri, hogy menj vele felkapcsolni a lámpát, pedig simán eléri!

Neki is pont ugyanolyan picike kanál kell a leveshez, amivel a baba eszik.

Szeretné, hogy hámozd meg és szeleteld fel vékonyra az almát neki is, mint a testvérének, holott korábban egyben ette szőröstől bőröstől.

Elkezd nem tudni kimondani hangokat, selypít, hogy úgy beszéljen, mint a kicsik.

Segíteni kell neki felöltözni, és nagyjából mindenben is.

Mi történik ilyenkor vele és velünk?

Mit tehetünk?

Hatszor keltünk éjjel, a pici belázasodott. Szerencsére már kutya baja. A nagy is itthon. Hárman vagyunk egész nap, és én elég keveset aludtam.

Tegnap este még voltak terveim, hogy miket fogok ma elintézni - magamért.

Nem nagy dolgok, de felnőtt dolgok! Felhívom a fodrászt, hogy időpontot kérjek, és írnom kell egy fontos e-mailt a könyvelőnek is....

Nem igazán sikerült egyik sem eddig. De volt ma 7 perc Páros meghallgatásom.

És most épp uzsonnázunk.

Megmostam az áfonyát, vettünk elő tányért, leültünk mind enni.

Raktam mindenki tányérjára, a kicsiét kettévágtam. De a nagyobbam is PONT úgy szeretné enni, mint a tesója. Kéri, hogy felezzem el neki, és vágott felével szigorúan felfelé rakjam a tányérra. De tudjátok azon az idegőrlő, elnyújtott, nyűgös, visító hangon.

-Anyaaaaaa! De nekem is úgy vágd ketté az áfonyát!Elvágok még egy szemet, a felét a tányérra teszem, ahogy kérte, a másikat a szájához tartom!

-Hamm, kapd be ügyesen Te is Babuci! -és a szájába teszem a gyümölcsöt. Nevet.- Jól rágd meg a kis fogaiddal! - mondom, ahogy a kicsinek szoktam és megsimogatom, megpuszilom a fejét, még egy konyharuhát is a nyakába terítek, mondom is neki, nehogy leegye magát. Ezen is nevet! Szuper! Gondolom magamban. Jó lesz ez! Ezt eljátsszuk még párszor. Ő végig kacarászik. Elkezdek bohóckodni, placcsanó hangokat kiadni,mikor sikerül egy szemet kettévágni. Ezen mindketten jól szórakoznak! Ekkor már nem kell etetni a nagyobbat, magától falatozza az egész szemeket.Beszélek is az áfonyákhoz.

-Hú de nagyokat ugrasz! Ne menekülj! - hüledezek, mikor legurul az asztalról.- Úgyis megeszünk, nagyon finom vagy! Ezen a nagy nevet sokat, a kicsi meg csak szerintem azért, mert látja, hogy a tesó milyen jól szórakozik.Végzünk lassan, kézmosás, és szépen elmolyolnak, amíg elpakolok. Oké, oké. De ezt most mégis hogy?!

Hogy lesz egy borzalmas éjszaka után pocsékul induló napból délutánra bohóckodás, móka, kacagás!?Meg egyébként is kinek van ehhez türelme, idegzete?! Megvan még a visítós rész?!

Sokszor gondoljuk, néha ki is mondjuk a hasonló helyzetekben, hogy ugyan,

te már nagy vagy!

Egészben is meg tudod enni.

Egyedül is tudsz enni!

Hagyd már abba ezt a sipítozást!

Ne bohóckodj, egyél normálisan!

Nem érek most rá!

Legszívesebben világgá mennénk!...

Ha te is így gondolod néha, az nem a Te hibád! Sőt! Senki hibája!

Ilyenkor mi sem tudunk elég jól lenni, ahhoz, hogy észrevegyük, mi rejlik ezek mögött a sokszor irracionális kérések mögött. Fáradtak vagyunk, feszültek, kialvatlanok, alig jutunk el a legalapvetőbb tennivalókig is! Arról nem beszélve, hogy jó lenne töltődni, kettesben lenni a férjünkkel, haladni a saját dolgainkkal is.

A szülőség elképesztően nehéz, rengeteg energiát őröl fel nap mint nap, az év 365 napján! És általában olyan kihívások elé állít minket, amikre nem vagyunk felkészülve, nincsenek igazán működő megoldásaink.

Ha így van, az sem a Te hibád! De mégis, hogy lehetünk türelmesek, szeretetteljesek a sokszor idegesítő, számunkra jelentéktelennek tűnő, fárasztó és szürreális kívánságdömping közepette?!

Nagyon sokat segít, ha tudunk kapcsolódni. Legelőször is saját magunkhoz, az érzéseinkhez, ahhoz, ami ott, akkor bennünk van.

Emlékeztek a 7 perc Páros meghallgatásra?

Az a 7 perc, pont arra volt jó, hogy kidühöngjem magamból, hogy én már soha az életben nem jutok el a fodrászhoz, meg egyáltalán semmivel nem haladok, amivel szeretnék, sosincs úgy semmi, ahogy elterveztem...Ebben a 7 percben megélhettem a saját érzéseimet, cenzúra nélkül kimondhattam a gondolataimat egy elfogadó személy ítélkezés mentes figyelmét élvezve. Ezáltal megszabadultam a bennem lévő feszültségtől, kiadtam a gőzt, ventiláltam - vagy hívjuk akárhogy!

Így már egészen más nézőpontból hallottam meg azt a bizonyos visító hangon érkező kérést.Tudtam figyelni a valós problémára a viselkedése helyett. Mert ez egyáltalán nem az áfonyáról szól! Vettem a lapot, hogy törődésre, figyelemre, kapcsolódásra van szüksége, mert megváltozott az élete, mondhatni fenekestől felfordult minden.

Már nem egyedül rá figyelünk, a picivel sokat kell foglalkoznom, és rá jóval kevesebb idő jut, nem kizárólag az övé anya és apa figyelme. És ez neki rossz, sokszor nehéz, és igazából ő sem érti, miért és mi is a baj, de valami néha nagyon nem oké.

Ezt megértve képes voltam együttérzően játékosan, higgadtan és szeretettel kezelni a helyzetet, bevetve a nevetés erejét. Tudtam én is "jól" működni! Segítve, hogy megszabaduljon a benne kavargó érzésektől, és visszataláljon a cuki, mosolygós, imádni való énjéhez.

Kinevette magából a benne lévő feszültséget, és kisimultan ment tovább a délután.

De ami még fontosabb, hogy megérezhette és megtapasztalta, hogy szeretve van, számíthat ránk, akkor is, ha épp rosszul érzi magát. És a rossz érzéseivel együtt is elfogadható, szerethető, hogy igenis ér rosszul éreznie magát, és kimutatni azt.

Ha ez a játékos nevetgélés most nem lett volna, később egy kis duzzogás, sírás, ellenállás a kézmosás miatt, játék kitépése a tesó kezéből és hasonló akciók vártak volna ránk. Én pedig szabhattam volna határt, hallgattam volna a sírását, tudva, hogy ő csak egy csalódott, kapcsolódásra vágyó kicsi ember, aki most a nehéz érzései miatt nincs jól.

És ez is rendben lett volna.

Ha úgy érezzük, nehezek a mindennapok, és állandó tűzoltásból, konfliktuskezelésből áll a napunk, érdemes egy lépést hátra lépni, és arra fókuszálni, ami a viselkedése mögött van. Valami rossz érzés, a kapcsolódás hiánya...Ha erre tudunk reagálni, használva a Kapcsolódó Nevelés eszközeit, mindenki magára talál, helyre áll a béke.

Ez sokszor nehéz, sok időt és energiát emészt fel. És csak akkor vagyunk rá képesek, ha mi magunk kiegyensúlyozottan vagyunk jelen, nem borítanak el a saját érzelmi hullámaink. Ehhez elképesztően szuper eszköz a Páros meghallgatás.

De kérlek, ezt ne hidd el, csak azért mert mondom, próbáld ki, tapasztalsz meg, hogy működik!

Ha nem tudod, hogyan, írj nekem bátran!